ELŐSZÓ.
| |
Kedves Öcsém!
Főikért, hogy irjak előszót könyvéhez.
Nehéz dolog ez nekem 86 évnek tetején, aki ugyanazon időket átéltem; minden alakja ismerősöm, barátom volt. Tehát arra kér, hogy járjak végig egy nagy temetőt! s a hány csepp tinta tollamból, annyi könycsepp folyik a szememből! . .
*
Egy Jankovich László, Örökös főispán. Erényekben
fénylő társa Csépán Antal, örökös alispán. Gf. Zichy N. János, ez az ércember;
Gf. Széchenyi Gyula, a társadalom lelke, a valódi nemes ember. Paiss Boldizsár,
ez az élő szónok gép. Kund Vince, akkor legnagyobb szerzője a megyének,
ki újév napján egy névjegyhez lapuló ezerest küldött előfizetésül a "Somogy"-ért.
Somssich Pál, a nagyok közt is legnagyobb. Kozma Sándor, az országos főügyész.
A Somssich, Széchenyi grófok. Czindery főispán; Csapodi Pál, ki az ötvenes
években öt sárkányon vitte a királyt Keszthelyre, sipujju ingben. A két
atillás, magyar nadrágos Mathuzálem-testvér, a két Madarász, kétszáz év
súlya alatt. Somssich Imre gf. Mikében a társadalom szive, a szegények édesapja.
Zichy Antal, Záborszky stb. E sok nagyság, hazafiság előtt meggyujtom fáklyámat!
Arra vagyok kérve, hogy adjak szót annak a középosztálynak, melynek vállain a haza terhei nyugodtak, de soha le nem roskadt. Benne mindig meg volt a nemes tűz, bármennyire oltsák is a terhekkel, olyan volt ez, mint a régiek hite a pálmafáról, minél több terhet raktak rá, annál magasabbra emelkedett. S ennek az osztálynak kellett a legnagyobb viszontagságot kiállnia, ki annyiszor irta már meg saját vérével történetét!... Hull naponként, mint az oldott kéve; ha egy elesik, az egész nemzet történetét érdemelné meg, mert ki tudja, teremt-e az ég helyébe ily méltót, igazat? . . .
Járjátok be az ország temetőit, s ahol egy ilyen sirt találtok, hintsetek rá virágokat! . . .
*
Fölkért az én kedves öcsém, hogy irjam meg az akkori istenáldotta népet.
Nézd nagy isten a szűrt, a magyar polgárságot, melynek a csatákban ontott véréből nőttek fel kalász és virágaid! mely szolgálatában a nemzetnek műveli a földet, könnyeivel mossa a barázdákat. . . Szeretetével betakarja, karjaival megvédi a Hazát! Mely él-hal királyáért; jámbor és igaz uton jár, nem bölcs, de kenyérkereső; nem hivalkodó, de munkás. Járom, ha a haza kivánja; nagy kincs, ha az ország hitelét becsülik kint! Csendes nyugalom családi tűzhelyénél, de vészes tenger, ha ingerlik, bántják!.. Melynek hire még meg van, ereje pedig mindjárt a Tied után következik nagy Isten! . . Nézd a te népedet; áldd meg és segitsd meg! . .
*
A negyven év morzsáinak e kincsestárában le vannak irva a nemzet örömei, vigságai; de le vannak irva gyászos napjai is.
Ma már csak kevesen vannak, kik átélték az 50-es éveket, midőn bujdosásban voltunk. Midőn a forradalom után üzőbe vették a békés lakosokat is. A magyar idegen volt saját hazájában. . . Lánc volt a lábon . . . lakat a szánkon. . . Zsandárok hatalma végigverte a vidékeket. Imádságos könyveidet végigkutatták egy Kossuth-bankóért; megkötöztek egy Klapka-képért. Bach vasvesszője ezer és ezer porkolábkézben s kinzószerei alatt hullottak vérünk, könnyeink! . . .
Emlékeztek?! . . .
Kérjük Somogyvármegye t. hatóságait; a lelkes tanári- és tanitói kart, jegyzőket; olvasóegyletek, intézetek stb. vezetőségét, hogy e könyvet ajánlják, pártfogásukkal támogassák, mert a megye társadalmának 40 éves történetét festi ékes szavakban, melynek élén egy Makfalvay Géza főispán, Kacskovics Lajos alispán állnak, a nagy alkotók, jótékony célok, a művészet, irodalom, közgazdaság, kereskedés, ipar stb. hatalmas és nagy sikereket aratott pártfogói állnak.
Magyar, zamatos nyelven festi az időszakok szereplőit, zászlóvivőit, sőt közkatonáit is.
Mindmegannyi virágos mező volt egykor, ma félig temető, hervadt lombokkal, melyek közt a meghaltak porladva is élnek!.. Emlékeik visszakiáltanak egy isteni korszakba, midőn még tej és méz folyt ebben a kifosztott országban! . .
Midőn a magyar dal, magyar nótának vége-hossza nem volt. A hegedűhur ha elszakadt, akkor is sirt . . . örömet zengett ... s a sok fénylő csillag nem az égen volt, hanem itt ragyogtak a szivek és szeretetben. . . .
Mi őket siratjuk, ők visszasirnak mihozzánk! . .
Itt van e könyvben nemcsak a halandóság ... a sok temetés ... de a feltámadás is! ...
Szerencsés az a könyvtár, az a család, a melyik megszerezheti megyéjének e halva is ragyogva élő történetét! . . .
* * *
És most menjetek Írások, 40 év morzsái, paloták, kunyhókba és legyetek mindenfelé szeretettel fogadva, hiszen Somogy-megyéről beszéltek, melynek minden lapját irója szellemének aranyporával hintette meg! . . .
Kelt Kaposvárott, az Urnák 1913-ik esztendejében, január hava 20-án.
Roboz István.
|
|
|