Kik is azok az „élő könyvek”?

Az élő könyvtár (Living Library) ötlete a skandinávoktól származik. Azért született, hogy egymást nem ismerő, látszólag távoli közösségekből érkező, különböző sorsú és korú emberek szót váltsanak, és egymásra csodálkozva felismerhessék a másikban önmagukat, illetve azt, hogy ez a távolság valójában nem is létezik, vagy legalábbis jóval kisebb, mint azt hitték. A bensőséges beszélgetések alatt az egyik fél, az élő könyv – aki gyakorta nehéz helyzetű, társadalmi előítéletektől, kirekesztéstől sújtotta csoport tagja – feltárja életének „lapjait”, majd várja a másik fél, azaz „olvasója” kérdéseit a megosztottakkal kapcsolatban.

Forrás: nlc.hu