Blog Joomla Design by Best Web Hosting

A könyvtár története

Módosítás: 2014. március 05. szerda

 „A könyvtár könyveket (és más ismerethordozókat) gyűjtő, azokat rendező és a használóknak közrebocsátó intézmény, továbbá dokumentumok gyűjteménye, melyeket célszerűen válogattak, a használatra alkalmassá tesznek, a közönség igénybevételére szánnak.”

A kaposvári Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár Somogy megye leggazdagabb állományú nyilvános könyvtára, közművelődési könyvtárainak hálózati központja.

Feladata, hogy szolgáltatásaival minden állampolgár számára biztosítsa a művelődés, a tájékozódás lehetőségét. Alapozó jellegű szolgáltatást nyújt a lakosság széles rétegeinek.

A krónika szerint 1825-ben Festetics László gróf 1000 forintot adományozott a nemes vármegye kebelén felállítandó a nemzeti nyelv és művelődés csinosodására szolgáló „olvasó intézet” javára. Az alapítással egy időben könyvvásárló bizottság alakult, melynek tagja volt Berzsenyi Dániel is, aki mint tanácsadó jeleskedett és egyik leghűségesebb olvasója is volt a könyvtárnak.

A könyvtár megalakulásától - Somssich Pál gondozásában is - 1866-ig a vármegyeházán, utána a gimnázium épületében, majd ismét a vármegyeházán működött 1952-ig.

 
Könyvtár régi kép

 

A megyei könyvtár 1952-ben létesült, 1964-ben költözött a mai jelenlegi épületébe. Az új hely mellett új nevet is kapott.(Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár 1990-ig) A Megyei és Városi Könyvtár 1992-ben fuzionált,  az összevonás után  (városi és szakszervezeti és megyei könyvtár ) Kaposvár város és Somogy megye Önkormányzat közös fenntartásában működött tovább. 2012. január 1-jétől a Somogy Megyei intézménytartó Központ fennhatósága alá került, és 2013. január 1-jétől a Kaposvár Megyei Jogú Város lett a fenntartó. A központi könyvtáron kívül 2014-től 1 fiókkönyvtár (Petőfi Emlékkönyvtár), áll az olvasók rendelkezésére.
 
A könyvtár ellátja Kaposvár város közkönyvtári funkcióit az alapszolgáltatásoktól a felső szintű könyvtári ellátás követelményeinek teljesítéséig. Somogy megye egész területén jelentkező olvasói igények kielégítése céljából a könyvtár közvetíti az országos nagy- és szakkönyvtárak könyvtárközi szolgáltatásait, támaszkodik e könyvtárak speciális gyűjteményeire. A tájékoztató központ funkciójából adódóan a Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár intézményén belül közérdekű információs szolgálatot vezet, ennek keretében működik a FIP= Foglalkozási Információs Pont. A könyvtár a KSZR  keretében a  könyvtárak szolgáltatásainak ellátásában koordinátori szerepet tölt be, de az országhatárokon túli könyvtári rendszerek irányában is nyitott. A könyvtáros-képző, továbbképző intézményekkel együttműködve irányítja, segíti a képzésben, továbbképzésben részt vevő hallgatókat, munkatársakat. A könyvtár kulturális rendezvényeivel, könyvbemutatóival, könyvtárhasználati foglalkozásaival az olvasáskultúra fejlesztését segíti, az irodalom, a művelődés népszerűsítését szolgálja.