"A kályhásszakmát apja mellett tanulta, majd Pécsett tett szakvizsgát. Apja a budapesti iparművészeti szakiskolában taníttatta tovább, szobrász- és kőfaragómester-képesítést szerzett."[1]
Az 1905-ben Kaposváron megrendezett iparművészeti vásáron szobrászati alkotásáért elismerésben részesült.[2]
Édesapja, Borovitz Manó 1881-ben alapított cement- és agyagárugyári vállalkozását folytatta tovább. A kaposvári Azbeszt-, Cement-, Pala- és Cementárugyár Rt. üzemvezetője volt. A gyár Kaposvár egyik legjobban fejlődő vállalkozásává vált.
"Több találmánya is volt, közöttük egy új útburkoló anyag, amely versenyzett az aszfalttal." [3]
1923-ban jelentette be első szabadalmi igényét "Eljárás cement-betontárgyak és vasbetétes betonminták előállítására" címmel.
Az építőipari kivitelezésben egyre gyakoribbá vált az előre gyártott betonelemek alkalmazása. A vasbeton mennyezetelemek és a vasbetétes cementbeton tárgyak Borovitz szabadalmai alapján készültek. 1936-ban nyújtotta be harmadik szabadalmát, amelynek tárgya az "eljárás a betonfelületek érdessé tételére". Betonlábazatok, vasbeton kerítéselemek gyártásánál alkalmazta. [4]
"A helyi újságokban rendszeresen jelentek meg hirdetéseik, melyekben tevékenységi körüket és termékeiket ismertették. Az agyagtermékek gyártása mellett egyre jelentősebbé vált a palagyártás, a mozaik járólapok, betontermékek készítése, közöttük kútkáváké, istállók itató- és etetővályúié, tokos vízelvezető csöveké. A Dunántúlon kívül az akkori Horvátországba is szállítottak." [5]
Sírköveket, kriptákat is készített, de a legjelentősebb tevékenysége a vasbeton kerítéselemek gyártása volt. Kaposváron és környékén sok általa készített szecessziós díszítésű kerítéselem található.
"Utolsó munkája lehetett az izraelita temetőben 1944 tavaszán elhelyezett fekete márvány síremlék..." Borovitz Imrét 1944-ben Auschwitzba deportálták.[6]