Gáspár Gyula
Életrajza és munkássága
Középosztálybeli családban született, apja földmérnök volt. Középiskolai tanulmányai után Bécsben és Darmstadtban szerezte meg építőmesteri képesítését.

Pályája kezdetén külföldi és fővárosi építkezésekben is részt vett. Kaposvárra költözésének dátuma ismeretlen, de 1890-ben a kiépülő János utcán már épített családi házakat. A kórház anyaépületének bővítésén is dolgozott kivitelezőként. A kórház későbbi fejlesztésében és szolgálati lakások építésében is részt vett. A város szennyvízelvezetésének megoldásában tevékeny szerepet vállalt. Építőmesteri tevékenysége mellett magánházak tervezését is végezte. Néhány homlokzaton a szecessziótól eltérő megoldásokat is megvalósított.

Az ötvöskónyi Chernel Gyula főrendházi tag, földbirtokos birtokán fekvő kastélyról írta a korabeli újság: "A kastély modern stylben épült, ízléssel és sok luxussal. Ma Somogy megye urasági lakházainak egyik legszebbike. Építette Gáspár Gyula kaposvári építész, dicsérettel említjük fel nevét, ki nemcsak eleganciával, de szolidan vitte ki tervét."

Az 1920-as években Kaposvár város kültanácsosaként is dolgozott. Foglalkoztatott és elismert építőmester volt már az 1890-es években. Erről tudósít a Somogy című újság.
(Kaposvár kiépülése = Somogy, 1892. 9. p. 3.)

Épületek
  • Bajcsy-Zs. utca 29., 31., 36.
  • Bereczk-ház (Fő utca 5.)
  • cukorgyári munkáslakások,
  • Dózsa Gy. utca 9., 12.
  • Dr. Kovács Sebestény Gyula utca 2.
  • Ezredév utca 3., 20.
  • Fő utca 17., 24., 31., 36.
  • Honvéd utca 19.
  • Hunyadi J. utca 28.
  • Iparosszékház
  • Kálvária (1893)
  • a Keleti temető kápolnája (1902)
  • kórház anyaépület bővítése,(1887) elmepavilon, orvosi szolgálati lakások, szájsebészet, fertőzőosztály (1904-1912)
  • Kossuth L. utca 73.
  • Laktanya u. 1-3.
  • Noszlopy G. utca házai
  • Petőfi utcai elemi iskola bővítése 1914
  • Rákóczi tér 16. (saját háza)
  • Szent Donát-kápolna
  • Szent Imre, Damjanich és Kovács Sebestény utcával határolt északi tömb munkáslakásai 1900 körül
  • Tallián Gy. u. 9.
  • Temesvár u. 4.
  • Vágóhíd (1889)
  • Chernel Gyula kastélyának kiviteli munkái, Ötvöskónyi (1895)
  • Szigethy-Gyula villa (1896) Fonyód

Galéria
       

Forrás
Szabó Tamás: Mesteremberek Kaposváron, 1879-2007. Kaposvár: Szerző, 2008. p. 38-43.
Gáspár András szóbeli közlése.
Kaposvár rendezett tanácsú város polgármesterének iratai, 10102/1912 , 8069/1914, 8022/1930, 7105/1932
Somogy c. hetilap 1895. dec. 26. 3 p.