Lencz Sándor
Életrajza és munkássága
Édesapja, "Lencz György ácsmesterként dolgozott, Károly fia az ács-, a fiatalabb Sándor a kőművessegéddé válás után tovább tanult, építőmesteri képesítést szerzett".1 "Munkáinak nagy része magánszemélyek részére építendő lakások, majd bérházak kivitelezéséből állt, de pályázott a város által támogatott nagyobb létesítmények kivitelezésének elnyerésére is. Ezek között volt a kórházbővítés, a főgimnázium és a MÁV-internátus".2 A katolikus elemi iskola bővítésében, a Korona Szálló felújításában és a Lonka-hegyi kápolna építésében is részt vett. Lencz nevéhez fűződik az Erzsébet Szálló építése, a Katholikus Kör (Zeneiskola) épületének kivitelezése is. Tagja volt a Tanonciskola működését ellenőrző felügyelőbizottságnak. 1913 után Siófokra költözött, a Balaton-parti kikötők felügyelőségének építőmestere volt. Az első világháború beszüntette tevékenységét. .Siófokon hunyt el 1927. dec. 22-én.


Galéria
   

 

Forrás
1,2 Szabó Tamás: Mesteremberek Kaposváron, 1879-2007. Kaposvár : Szerző, 2008. p.32-33.
Pesti Hírlap, 1927. dec. 29. p. 9.