    Apja, Vikár János pápai származású református lelkész volt Hetesen 1852-től 1856-ig. Szolgálataiért a hetesi templom melletti kis paplakban lakhatott; itt élt ifjú feleségével, Szomjú Veronikával, és ebben - a sajnos 1870-ben leégett - paplakban látta meg a napvilágot Vikár Béla, 150 évvel ezelőtt; 1859. április 1-én.

    Az apa, Vikár János szigorú, de nagy tudású ember volt, aki mindemellett a bort és a humort is igen sokra tartotta. A családi hagyomány szerint papi, tanári és jogi képesítéssel bírt. Otthonában meghatározó könyvtára volt, hol Vikár Béla gyermekkorában gyakran ásta bele magát az idegen nyelvek és az irodalom rejtelmeibe.

    Vikár János idős, 40 éves férfi volt, amikor feleségül vette az akkor alig 18 esztendős Szomjú Veronikát, a Hetestől nem messze fekvő Edde falu lelkészének lányát.

    Az irodalmat, de kiváltképp a népköltészetet, a népdalt Szomjú Veronika is szerette és gyűjtötte, sőt fiát, Bélát is folyamatosan ellátta újabbnál újabb népdalszövegeivel, amiket itt-ott sikerült begyűjtenie.

    Még idős korában is járta az utcákat Mocsoládon, ahol lányánál élt, vagy valamelyik fiának látogatásakor, és igyekezett minél több embert leszólítani, hogy énekeljék el neki az általuk ismert népdalokat. Fáradhatatlan volt; folyton talált valami elfoglaltságot magának; hol népdalt gyűjtött, hol azok szövegét írogatta le. Egyik levele árulkodik természetéről:

    "Kedves Bélám,
    Erzsikétől tudom, hogy írtad, húsvétkor lejönnél, - de hogy nem szereted a betegséget. Hiszen már senki sem beteg, csak én készülődöm a másvilágra, de csak ezen a két hónapon, és ha az ismét elmúl, - akkor lemondok a meghalásrul. Nem érek rá vesződni vele."