 Az 1969-ben kiadott Vikár Béla bibliográfia borítója Népdalgyűjtések: Szomjú Veronika, Vikár édesanyja már gyermekkorában megszerettette fiával a népdalokat. Ő maga is lelkes gyűjtője volt azoknak. Férje, Vikár János halálakor 51 éves volt. A lányukhoz, Tinkához (Vikár Katinkához) költözött Mocsoládra. Az új lakhelyen új dalokat gyűjtött, és leszólította az utca emberét akkor is, ha valamelyik fiához ment látogatóba, Budapestre Bélához, vagy Senyeházára Gézához. Esténként gyertyafénynél jegyzetelte le gyermekkora népdalait és a frissen gyűjtötteket. Gyakran a keze ügyébe kerülő papírdarabkákra írt, a lényeg számára a dal megörökítése volt. Ezeket a papírdarabokat aztán fia után küldte, aki ekkor már a fővárosban tanult az egyetemen. És nem csupán ellátta fiát új anyagokkal, hanem szorgalmazta, hogy minél több figyelmet fordítson a népköltészetre. "Kedves Bélám, itt küldök néhány dalt. Jól összedisznóztam, de gondolom, rossz néven nem veszed, mivel már tudok jól írni, egyfelül eltorzítom. Írtad a múltkor, hogy februárban lejössz Senyeházára, összeszedni a dalokat. Egyik dalt-adó elköltözött Péter faluba, de már kitudtam azt is. Tehát iparkodjál addig, míg az a senyeházi öreg mutter ki nem ugrik az ország kéményén. Mert biz az, dacára hogy egészséges is, de kilencven év nyomja a vállát, majd még morogni sem lesz képes, nemhogy beledaloljon a te masinádba..." A levél írásának pontos ideje nem derült ki számomra, de utánaszámolva, hogy Vikár a "masinát" (fonográfot) 1895-ben kapta, így a levél ezután keletkezhetett, kiderül, hogy az özvegy édesanya közel a 60-hoz írta mosolyogtató stílusú levelét. Nem volt hiába a sok gyűjtés és unszolás; Vikár Béla anyja nyomdokaiba lépett, és elismert népdalgyűjtő lett. Elismerést elsősorban azzal vívott ki magának, hogy gyűjtéseihez a kor csúcstechnikáját használta fel. Az sem csoda, hogy gyűjtőútját éppen Somogy megyében kezdte, és gyűjtött a megye határain belül élete során háromszor is. Az első somogyi gyűjtés (1890) Hol is kezdhette volna a magyar népdalok gyűjtését Vikár Béla, ha nem éppen Somogy megyében? És ezen belül is Hetesre utazott legelőbb. 1890-ben 19 éve volt annak, hogy a pécsi kollégium lakója lett, és csak kis megszakításokkal utazott haza a faluba. De ennyi év távlatából is akadtak ismerősei Hetesen; szállásadója, Zsobrák János körjegyző egykor iskolatársa volt. Az ő segítségével és ismeretével kezdte meg a népdalok és népmesék gyűjtését. A későbbiekben is bevált gyakorlata lett, hogy elsőként a tanítót kereste fel. Ő segített kiválasztani a jobb képességű tanulókat. Azok gyerekfejjel örömmel szerepeltek, és hírét vitték a gyűjtésnek a faluban. Ha egy idős mesélőt "nyakon csípett", Vikár máris további alanyokat talált. Rendszerint a mesemondótól érdeklődött, kitől tanulta a meséket vagy dalokat. Így járt házról házra. Vikár Béla mint Hetes szülötte, és a helyiek személyes ismerőse könnyen rávette a falu lakóit, hogy meséljenek, énekeljenek neki. Ha mégis ellenállásba ütközött, megtalálta a módját, hogy a zárkózott falusiak megnyíljanak neki. Minden esetből tanult valamit, amiket a későbbi gyűjtőútjai során, immár távol Hetestől is hasznosítani tudott. Leginkább arról kellett meggyőznie az embereket, engedjék meg, hogy Vikárné fényképet készítsen róluk az akkor vidéken még ritkaságszámba menő háromlábú fényképezőgéppel. Erősen tartotta még magát az a babona, hogy a fényképpel a modell lelke a fotót készítő személy birtokába kerül. Hogy a Vikár házaspár mégis mennyire el tudta nyerni az emberek bizalmát, az is mutatja, hogy utazásaik során Vikárné több, mint 500 fényképet készített. A szöveg megörökítéséhez használt egyik alkalmazott "csúcstechnika" a Pécsett tanult gyorsírás volt. A közlő folyamatosan mesélt vagy énekelt, miközben Vikár a hangzott szöveg sebességével vetette papírra a szavakat. Így nem kellett megállítani vagy lassítani a közlőt, és az elhangzott szöveg minden része pontos lejegyzésre került. Vikár a Belső-Somogyra jellemző dialektus minél tökéletesebb lejegyzéséhez a megszokott gyorsírási jelek mellett saját maga által kitalált jelöléseket alkalmazott. Ezzel ő írta le első ízben a régió dialektusát, miközben több száz verset, népdalt, balladát gyűjtött össze. Az öthetes somogyi gyűjtés során Hetes mellett felkereste Magyarladot, Csökölyt, Jutát, Szentmártont is.  Gyűjtések fonográffal A gyorsírás mellett a másik újítás Vikár Bélánál, hogy Edison találmányát. a fonográfot használja rögzítéshez. Már 1890-ben előadást tartott a fonográf használatának előnyeiről a Néprajzi Társaságban, és publikálta is tanulmányát az Ethnographiában. Az elképzelés nem újdonság; Amerikában ugyanebben az évben Dr. Jesse W. Fewkes gépével már az újmexikói cunyi indiánok dalait rögzítette. Felvételei azonban hibásak, utólag pontosan nem lejegyezhetőek voltak. Magyarországon Vikár Bélának öt évbe került, mire sikerült kijárnia a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnál, hogy támogassák az új technika használatát. Wlassich Gyula, a frissen kinevezett miniszter 1895. januárjában kiutalta számára a fonográfot és további 400 koronát. Ezzel Vikár Béla kezében volt Európa első fonográfja, amit a népköltészet gyűjtésére használtak. Ekkor - 1895-ben - Bartók Béla 14, Kodály Zoltán 15 évesek. Az első fonográfkészülékkel Vikár bejárta az Alföldet és Borsod megye egyes részeit. Kísérője és masinája minden bizonnyal éppen olyan figyelemfelkeltő volt, mint az 1890-es somogyi gyűjtés során. Csak míg akkor Vikárné kísérte urát a háromlábú fényképezőgéppel, ezúttal egy napszámos cigány ballagott mellette, aki hátán vitte az akkori, nehéz fonográfot. A második somogyi gyűjtés (1898 - 1899) Az 1800-as évek végén gyűjtött somogyi anyag tulajdonképpen nem is egyetlen gyűjtőút eredménye. 1898 késő nyara és 1899 tavasza között Vikár Béla több alkalommal is felkereste szülőföldjét, hogy különböző települések anyagával gazdagítsa gyűjteményét. 1898 februárjában készült ismét Somogyba. Végül többszöri időpont-változtatás után az év augusztus 14-én érkezett meg Somogyszobra. Elsősorban asszonyokat, lányokat állított a fonográf tölcsére elé, mert korábbi gyűjtéseiből megfigyelte, hogy a női hangot szebben, érthetőbben adja vissza a viaszhenger. (Éppen az ilyen megfigyelésekkel és a gyűjtés technikájának pontosításával lett munkája jelentősebb az amerikai gyűjtéseknél.) A humort kedvelő tudós egy-két tréfás mondattal hamar megszerettette magát a kezdetben szégyenlős lányokkal; örömmel álltak a fonográf elé bemutatni tudásukat. Ahogyan ő maga mondogatta: "A népdalgyűjtőnek nemcsak a néprajzhoz, hanem a fehérnéprajzhoz is értenie kell." Novemberben Csurgó volt a gyűjtés helyszíne, de a feljegyzések szerint alsoki népdalok is kerültek a fonográfhengerekre. Hogy ezek Alsokon vagy Csurgón kerültek-e felvételre, nem tudni. A megyeszékhelyen történt népdalgyűjtés 1898-ból igazi kuriózum. Vikár Béla jó ismerőse, a szintén hetesi születésű dalszerző Pete Lajos volt a kaposvári főszolgabíró. Amellett, hogy ő maga is megajándékozta Vikárt egy dallal (méghozzá furcsamód olyannal, amit a vármegyében történt visszaélésekről írt akkoriban a somogyi nép), személye bejárást biztosított a népdalgyűjtőnek a vármegyeházára. Az emberek a megye minden részéről érkeztek oda dolgaikat intézni. Várakozás közben a fonográf tölcsérébe dalolták saját nótáikat, és meghallgathatták a másik dalait. Vikár Béla somogyi népdalgyűjteménye pedig egyre gazdagabb lett. Nemesdédről, Tabról, Szóládról, Kötséről származó népdalok kerültek ekkor rögzítésre. Munkásságával a népköltésre irányította mások figyelmét is. Herczeg János Vikár gyűjtőmunkájának hatására írt tárcát a somogyi népköltésről a Somogy című lapban. A következő évben, éppen a negyvenedik születésnapján (1899. április 1.) tért vissza a szülőfaluba, Hetesre, majd az elkövetkező néhány napban gyűjtött még Kaposújlakon, Magyaratádon is. Az Ethnographia 1899-es számában jelent meg Somogy megye népköltése című munkája, amelyben gyűjtőmunkájáról ad számot. A Somogy Megyei Múzeumok Igazgatóságának Együd Árpád hagyatékából Ezután Vikár Béla egy időre elhagyta a szeretett Somogy megyét; Magyarország más tájegységei vártak rá és a Párizsi világkiállítás. A harmadik Somogy megyei gyűjtés (1901) Az új évszázad hajnalán Vikár új gyűjtésbe kezdett. Korábbi gyűjtőútjai során szinte válogatás nélkül rögzítette az anyagot, a népdalok mellett a Pestről a falvakba került és népszerűvé vált slágereket is felvette a fonográfhengerekre. A próza, a tréfás mese, mondóka is helyet kapott a gyűjteményben. De az emberek nem szívesen osztották meg fájdalmukat a népdalgyűjtővel. A virrasztóénekek, halottas énekek nem csendültek fel a korábbi utak során. Az új évszázad hajnalán Vikár Béla azzal a szándékkal indult útnak újra, hogy ezeket a dalokat gyűjtse össze. Az első állomás ismét Somogy megye volt. Kaposfüreden kerültek rögzítésre az új gyűjtés legelső darabjai 1901 októberében. Somogymegye népköltése A három somogyi látogatás eredményeképpen Vikár körülbelül 80 dallamot jegyzet le, sokat többféle szövegváltozattal. Emellett balladákat, meséket, mondókákat mentett meg az utókor számára. 1905-ben jelent meg a Somogymegye népköltése című munkája, amelyben közreadta a szülőföldjén gyűjtött anyag szövegét és néhány dallam kottáját is. A kötetről Horger Antal nyelvészprofesszor írt elismerő recenziót a Magyar Nyelvőrben  A "Somogymegye népköltése" 1905-ös kiadásának címlapja  Vikár Béla Somogy megyei gyűjtőhelyei Dalok Vikár Béla somogyi gyűjtéséből (kották és hangfelvételek) |